2015. május 26., kedd

Kuszkuszos csirkés rétes

Ezt a rétest egy vasárnapi sült csirke maradékával is nyugodtan elkészíthetjük. Az ötlet Jamie Oliver konyhájából van, igaz ő bárányhús maradékával készítette, ha jól emlékszem. Nagyon finom, és könnyen elkészíthető ebédre vagy akár vacsorára.

 
 


Hozzávalók:
  • 3 filézett csirkemell
  • 120 g kuszkusz
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 1 nagy marék szárított rókagomba és vargánya vegyesen (lehet konzerv csiperke is amit a hagymával ugyanúgy együtt dinsztelünk)
  • kurkuma, só, bors, ételízesítő
  • olívaolaj
  • 1 csomag (8 lap rétestészta)
  • reszelt trappista sajt
  • mandulalapok


Elkészítés:
  1. A kuszkuszt keverjük el 1 kiskanál sóval és fél kiskanál kurkumával és öntsük fel annyi forró vízzel, hogy ellepje, meg még egy ujjnyi legyen rajta. Fedjük le és hagyjuk megduzzadni a szemeket. Majd ellenőrizzük, hogy elég puhák-e a szemek, és ha kell tehetünk hozzá még egy-két kanál vizet.
  2. A csirkemelleket vágjuk kockára és olajon süssük fehéredésig, ezután sózzuk, borsozzuk és ételízesítővel is hintsük meg, majd fedő alatt pároljuk puhára és utána süssük zsírjára. Az sem baj, ha kicsit odapirul.
  3. A sütőt melegítsük elő 180 fokra és a gáztepsit béleljük ki sütőpapírral.
  4. A hagymákat vágjuk apróra egy serpenyőben, olajon dinszteljük meg a gombákkal, hintsünk rá fél kiskanál kurkumát, adjunk hozzá 3 evőkanál vizet és kis lánkon krémesítsük, puhítsuk a gombával.
  5. Mikor készen van akkor a kuszkuszt, a csirkemellet és a krémes, gombás, hagymát összekeverjük.
  6. Egy réteslapot leterítünk, megkenjük egy kicsit olajjal, ráteszünk egy másik lapot, ezt is megkenjük olajjal, majd a rövidebbik oldalával párhuzamosan megtöltjük a töltelék egynegyedével, megszórjuk reszelt sajttal. A képen látható módon a két oldalát felhajtjuk és utána feltekerjük. Így nem fog a két végén kifolyni semmi. A tészta vége majd a tepsiben alulra kerüljön.
  7. Még 3 ilyen rudat formázunk, a tetejüket megkenjük olajjal, megszórjuk mandulalapokkal és kicsi lisztet szitálunk rá.
  8. 180 fokon nem egészen pirosra sütjük.
  9. Olajos aszalt paradicsommal kevert joghurttal vagy sima tejföllel tálaljuk.
 

Jó étvágyat!

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...