2015. január 12., hétfő

Krémes csirkemell - kaliforniai paprikával és kurkumával

Nagy előnye ennek az ételnek, hogy gyorsan megvan, meg persze finom is ezért hétvégére is kitűnő ebédötlet. Nem kell órákig a konyhában állni, előételnek mondjuk egy krémes karfiollevest is összedobhatunk, én is ezt tettem. Finom főétel, amit kezdők is bátran elkészíthetnek.

 

Hozzávalók:
  • 3 szép nagy filézett csirkemell
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 1 mokkáskanál kurkuma
  • 250 g zsíros tejföl
  • 50 g vaj vagy zsír a sütéshez
  • 1 teáskanál zabpehelyliszt
  • só, bors, bio vagy házi ételízesítő

Elkészítés:
  1. A húsokat a tenyerünk alatt 3 szeletre vágjuk, majd a szeleteket megfelezzük.
  2. Egy nagyobb serpenyőt éppen hogy megzsírozunk és húsokat fehéredésig hirtelen megsütjük, majd egy tányérra szedjük.
  3. A meleg serpenyőbe dobjuk a vajat vagy zsírt és az apróra vágott hagymát a szintén apróra vágott paprikával megdinszteljük. Visszatesszük a húsokat, fűszerezzük, majd pótoljuk a zsiradékot, ha túl száraz lenne. Lefedjük és takarékon, hagyjuk addig míg finom puha nem lesz.
  4. Ha túl sok levet engedne a hús, akkor tekerjük fel a lángot és tovább sütjük míg kicsit elfogy, ezután a liszttel elkevert tejfölt ráöntjük és átrottyantjuk. Rizzsel tálaljuk.
Nálam a Penny-ben kapható Itáliai zöldségkeverékkel készül mostanában a rizs.
Nem kell hozzá egy egész zacskó csak az egyharmada, plusz 250-300 g rizs.

Jó étvágyat!

5 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta lett és biztosan finom is! A képek pedig nagyon szépek, mint mindig! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper recept! Mostanában a gyors kajákat részesítem előnyben! Vittem, köszi! Én is zöldségkeverékkel főzöm a rizst egy ideje. Ki fogom próbálni ezt a keveréket is! :) Köszi a tippet! :)

    VálaszTörlés
  3. Pazar lakoma! Kár, hogy most láttam meg...tegnap sajtkrémes csirke volt.. Na majd legközelebb! Csodásak a fotók!

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon guszta, ki fogom próbálni!!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...